Az európai kibocsátás-kereskedelem (ETS) harmadik időszakában (2013–2020) megváltozik a kibocsátási egységek kiosztásának alapelve. Míg a második időszakot alapvetően az ingyenes kiosztás jellemezte (a tagországok a teljes mennyiség legfeljebb 10%-át ...
Kapcsolódó események
A kormány „rezsicsökkentés” néven ismertté vált rendelkezése jelentős visszhangot váltott ki a médiában és a szakmában egyaránt. Írásunkban arra vállalkozunk, hogy objektív, rövid gyorsjelentést adjunk az intézkedéscsomagról és annak hatásairól. A cikk a ...
Az Európai Unió célkitűzései között szerepel az egységes európai árampiac létrehozása 2014 végére, amelynek keretében Európa számos tagállama részt vesz valamely piac-összekapcsolási kezdeményezésben. Ehhez a piacintegrációs törekvéshez csatlakozott ...
Korábbi írásunkban már elemeztük a német atomerőművek bezárásának rövid távú – árra és külkereskedelemre, valamint a magyarországi villamosenergia-piacra gyakorolt – hatásait. Az azóta eltelt több mint egy év egyrészt lehetőséget nyújt arra, hogy ...
Az elmúlt két év során az áramtőzsdei zsinór- és csúcstermékek közötti árkülönbözet (peak spread) több európai országban, így Németországban és Spanyolországban is nagymértékben csökkent – ez a tendencia 2012 során is folytatódni látszik. A jelenség ...
2011 különösen száraz év volt Európa-szerte, a Balkán országait pedig az átlagosnál is jobban sújtotta a csapadék hiánya. A térség az utóbbi 50 évben nem látott szárazságot tapasztalt, a száraz időjárást megérezték a régió országainak vízerőművei is.
Írásunkban statisztikai-ökonometriai módszerekkel azt vizsgáljuk, hogy a magyarországi áramfogyasztás mennyiben alkalmas a GDP-növekedés rövid távú előrejelzésére. Elemzésünk részben negyedéves, részben éves adatokon alapul: 1998-tól rendelkezésre álló ...
A rendszerszintű szabályozási tartalékok beszerzésének módszertana az elmúlt évben jelentős változáson esett át, ami pozitív hatást gyakorolt a beszerzési költségek nagyságára. Cikkünkben elsősorban a szekunder, illetve tercier szabályozási tartalékok ...
A magyar villamosenergia-piacon az elmúlt egy- két évben a kis- és nagykereskedelmi verseny a korábbi évekhez képest jelentősen megélénkült, bár hozzá kell tennünk, hogy a kiskereskedői árampiacon tapasztalható kereskedőváltási akti- vitás továbbra is ...
Elemzésünkben az októberi szlovák–magyar határkeresztező aukción végbement kapacitásszűkülést mutatjuk be, és ennek hatásait, illetve okait keressük a villamosenergia-nagykereskedelemben.




