Elemzések
Háztartási méretű kiserőművek piacának vizsgálataFeltöltve: 2013. október 1.

A megrendelő számára becslést adtunk az 50kWe névleges teljesítménnyel definiált HMKE méretű CHP technológia és az 50KWth névleges teljesítményű hőtermelő berendezéssel (elsősorban hőszivattyúval) ellátható hőpiac méretére és az ezek ellátására képes berendezések egymáshoz képest való versenyképességére. A tanulmányban különösen a biomassza, CHP és a hőszivattyúk nemzetközi tapasztalatait, az európai vonatkozó szabályozást, az új technológiák ösztönzését szolgáló szabályozási gyakorlatot és a nemzetközi szabályozási példákat tekintettük át, példákkal illusztrálva a szolgáltatók részvételével megvalósult programokat. A kiserőművek és hőtermelő berendezések keresleti potenciáljának becslését három lépésben végeztük el. Első lépésben a REKK épületmodellje alapján a lakó-és középületek jövőbeli hőigényét jelentő elméleti, maximális potenciált számítottuk ki. A második lépésben számba vettük azon épülettípusokat, amelyben elméletileg elképzelhető az adott technológia alkalmazása, ily módon meghatároztuk az egyes technológiák maximális technológiai potenciálját. Harmadik lépésben, kizárólag a lakossági szegmensben, az egyedi háztartási adatokat felhasználva a HKF adatai alapján a lakosság jövedelmi helyzetéből kiindulva becsültük a reális fizetőképes keresleti potenciált. A megbízás részeként egy egyszerű számítással néhány relevánsnak tartott technológia – kazánok, mikro CHP-k, hőszivattyúk és napkollektor – diszkontált pénzáramlásait vetettük össze azzal az alapesettel, ha a beruházó a már létező fűtési rendszerével megegyező, hagyományos kazánt épít be. A pénzáramlásokat kumuláltuk és a beruházási költségeket az első időszakban levontuk, majd meghatároztuk a technológiák megtérülési idejét. A kalkulátor bemenő paraméterei felhasználóbarát módon tetszőlegesen állíthatóak.