A workshop a Visegrádi Együttműködés Energia Think Tank Platformjának hivatalos nyitó eseménye volt. Az együttműködés célja a visegrádi országok kutatóközpontjai közötti kooperáció erősítése az energiaszektorban, valamint az akadémiai szféra és a ...
Kapcsolódó tartalmak
A projekt célja a Visegrádi Együttműködés országai számára 2020 után releváns új ellátásbiztonsági koncepció megfogalmazása (a szomszédos országokra való kiterjesztés lehetőségével). Azért választottuk ezt az időszakot, mert 2020-ra számos regionális ...
Az esemény célja annak megvitatása, hogy hogyan érinti a közép-és kelet-európai régió országati a Nord Stream 2 megépítése gazdasági és ellátásbiztonsági szempontból. A vita résztvevői tárgyalni fogják a gáz jelentőségét az energiamixben, és azt, hogy az ...
Az európai szabályozás építőkövei épp csak a helyükre kerültek az utolsó még hiányzó network code elfogadásával: az első koordinált európai kapacitásaukcióval a fair és diszkriminációmentes verseny startpisztolya dördült el. Az eredmény pedig? Egy nap ...
A tanfolyam mélyebb betekintést nyújt az árszabályozás és tarifaképzés módszertanába, a mögötte meghúzódó közgazdasági elméletekbe és a gyakorlati kérdésekbe és megoldásokba. A kurzuson tárgyalt főbb témák: Pénzügyi elemzés, az árszabályozás fő ...
This paper presents the results of a coordinated modelling assessment that incorporates European energy efficiency and renewable policies with two potential gas market scenarios. First, the impact of EU energy efficiency and renewable policies on natural ...
A tanfolyam mélyebb betekintést nyújt a gázpiacok újraszervezésébe, a piaci ellátási lánc főbb elemeibe, a piacot meghatározó tendenciákba, főbb tényezőkbe, illetve a gázpiacon jelentős hangsúllyal bíró ellátásbiztonsági kérdésekbe. A kurzuson tárgyalt ...
Idén februárban, a tavaly lefolytatott négy hónapos konzultációt követően, az Európai Bizottság közzétette javaslatát a 994-es ellátásbiztonsági rendelet felülvizsgálatára, és körvonalazta LNG- és földgáztárolási stratégiáját. A dokumentumok közös célja ...
The European Commission has proposed the target of achieving an interconnection capacity of at least 10% of the installed electricity production capacity for each Member State by 2020 in the context of the envisaged Energy Union. The underlying ...
Az elemzés célja, hogy a REKK – elsősorban gázpiaci modellezés segítségével – választ adjon arra, hogy egyes, a régiónkat érintő gázinfrastruktúra fejlesztési projekt-alternatívák, illetve azok kombinációinak megvalósulása milyen áramlásokat eredményezne ...




